Vezető tisztségviselők felelősségbiztosítása
Felelősségbiztosítás ügyvezetők, igazgató tanácsok, felügyelő bizottságok számára
A társaságok vezetői egyre gyakrabban szembesülnek azzal a ténnyel, hogy e minőségükben hozott döntéseikért felelősséggel tartoznak az általuk irányított társaságnak, amely közvetlenül felel a tulajdonosoknak, részvényeseknek, illetve a társasággal kapcsolatba kerülő harmadik személynek.
Tekintettel arra, hogy a jogszabályok a vezető tisztségviselők és felügyelőbizottsági tagok felelősségét nem a cég méretének függvényében állapítják meg, így a tőzsdén jegyzett cégek vezetőihez hasonlóan a viszonylag kisebb társaságok vezetői és éppúgy teljes kártérítési felelősséggel tartoznak – magánvagyonuk terhére is – az általuk vezetett társaságnak.
A vezető tisztségviselők és felügyelő bizottsági tagok felelősségbiztosítása a vezetők hibás döntéseivel okozott károk következményei ellen nyújt biztosítási fedezetet, vagyis az olyan követelésekkel szemben, amelyek a vezetői pozícióból eredő személyes felelősségvállalásnak tudhatók be. A vezető tisztségviselők a társaság ügyvezetését az ilyen tisztséget betöltő személyektől elvárható fokozott gondossággal, főszabályként a társaság, meghatározott estekben pedig a hitelezők érdekeinek az elsődlegessége alapján kötelesek ellátni. A vezető tisztségviselők a polgári jog általános szabályai szerint felelnek a társasággal szemben a jogszabályok, a társasági szerződés, illetve a társaság legfőbb szerve által hozott határozatok, illetve ügyvezetési kötelezettségeik felróható megszegésével okozott károkért.
A D & O biztosítás fedezetet nyújt a vezetőkkel szembeni követelések összegére és a jogi védekezés költségeire.
Példák, biztosítási események, kárkifizetés
- A részvényesek, tulajdonosok szerint a vezető tisztségviselők, vezetők a vállalkozás ügyeit nem megfelelően kezelik. Ha ez bizonyítható, kártérítési kötelezettséggel tartozik a vezető, amely kiváltható felelősségbiztosítással.
- A befektetők szerint a vezető tisztségviselők félrevezették őket, és ezzel kárt okoztak nekik.
Módozat részletei:
- Szerződő: a Magyarországon bejegyzett gazdasági társaságok köthetik;
- Biztosított: a vezető tisztségviselők, a felügyelőbizottsági tagok (elnök), illetve maga a szerződő gazdasági társaság azon körben, mikor a vezető tisztviselők, illetve a felügyelőbizottsági tagok e jogkörben okozott károkért 3. személlyel szemben a magyar anyagi jog szerint a társaság felel;
- Biztosítási esemény: a károsultnak okozott tisztán pénzügyi veszteségek, amelyeket a biztosított vezető tisztségviselők, illetve felügyelő-bizottsági tagok e jogkörükben eljárva okoznak, és amelyért a biztosított felelősséggel tartozik;
- Fedezet-kiterjesztés, záradékok: az alapfedezet kiterjesztésére 15 záradék áll rendelkezésre.
Nem kizárható a vállalatok, vállalkozások életében, hogy a vezetőkkel elégedetlenek a tulajdonosok, kártérítést követelnek.
A példákban bemutatott, az előző mondatban meghatározott károkra kínálunk megoldást, biztosítási védelmet, mentesítést a kártérítési kötelezettség alól a vezető tisztségviselők biztosítási rendszerének bemutatásával, ajánlásával!